DTH 2018

Ebben a tanévben 2018. április 9-13. között került sor a Digitális Témahétre a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ szervezésében. 

Iskolánk már harmadik alkalommal csatlakozott ehhez a kiváló kezdeményezéshez.


A tervezés előtt részt vettünk a felkészülést segítő webináriumokon, szakirodalmat olvastunk, ötleteltünk. Végül a tavasz témakör mellett döntöttünk, hiszen ez a témakör mind alsó, mind felső tagozaton szerepel a tananyagban.  Míg a kisebb gyerekek főleg az évszak jellemzőiről tanulnak, illetve olvasnak, addig a nagyobb diákok már a tavaszi ünnepkörrel is részletesebben foglalkoznak.

Mivel az iskola összes diákja részt vett a projektben, ezért is lett projektünk címe:

Előttem az utódom, avagy így tanulunk mi
Tavaszi projekt

A téma kiválasztását követte a részletes tervezés, valamint az ütemterv elkészítése.
A projekt céljait gondolattérképen jelenítettük meg:


Készítettünk figyelemfelhívó plakátot, illetve kidolgoztuk a kerettörténetet is, amik itt láthatók.


Az 1-4. osztályos tanulók szüleit megkértük a szülői zárt csoportokban, hogy az általunk megadott alkalmazásokat lehetőség szerint töltsék le gyermekük tablet-jére, illetve okostelefonjára, valamint engedjék meg, hogy a kicsik elhozzák az iskolába az okoseszközeiket.

A szülők maximálisan együttműködtek velünk, amit ezúton is nagyon köszönünk😊

Az iskolai tabletekre mi is letöltöttük az alkalmazásokat, így azok a gyerekek is tudtak dolgozni, akik nem hozták el az eszközeiket.

Jelentkeztünk a multi-flashmobra, így hangolódva rá az előttünk álló témahétre. Mivel 77 iskola jelentkezett, így mi a Digitális Témahét szlogenjének 1. betűjét kaptuk:
Nyiss a digitális jövőre!
Az eredmény látható a fényképen:)


A témahét indítására április 9-én került sor.

Először az 1-2. osztályosok érkeztek:
Ők még nem tanulnak informatikát, ezért különös izgalommal vártuk, hogyan tudják használni az eszközeiket. A kicsik a kerettörténet megismerése után a Sündisznó történetével „játszottak” először. (Az applikációról Fegyyverneky Gergő-Aknai Dóra Orsolya: A mobiltanulás ábécéje pedagógusoknak, Neteducatio, 2017 könyvben olvastunk.)
Játszva, észrevétlenül gyakorolták a kisgyerekek a szövegértést, fejlődött logikájuk, gondolkodásuk. A legtöbben 2-3 fős csoportokban dolgoztak vita nélkül, egymással együttműködve. De voltak olyan gyerekek is, akik egyedül oldották meg a feladatokat.
Nagy derültséget okozott, amikor kiderült, hogy az egyik kisgyerek szinte végig úgy oldotta meg a feladatokat, hogy angol nyelven látta az utasításokat.
A süni után megérkezett a nyuszis feladat, a KidsMath, ahol a számkör kiválasztása után gyakorolhatták a gyerekek az összeadást, kivonást.

A 3. osztályosok ezen a napon vidám tavaszi képeket készítettek Paint-ben. A bátrabbak a Paint 3D-vel próbálkoztak. Az egyik kisgyerek profi módon ismeri ezt az alkalmazást, így sokat segített a többieknek is. (egymástól tanulás) Számukra a legnehezebb feladat az volt, amikor egy Linoit felületen kellett megosztani a képeket. De elég volt egyszer elmagyarázni, megmutatni a gyerekeknek a feltöltés lépéseit, utána már tudtak egymásnak is segíteni.



Az 1. napot az 5.  osztályosokkal zártuk, akik több alkalmazással is dolgoztak: készítettek puzzle-t, gondolattérképet, valamint szófelhőket is. A munkáikat ők is egy Linoit felületre töltötték fel. Jó volt látni, hogyan gyűlnek az alkotásaik a táblán. Természetesen az általuk készített feladatok, játékok nem öncélúan készültek, hanem a hét folyamán felhasználásra is kerültek. 


Slideshow 3 on Biteable.

A témahét 2. napján, április 10-én az 1-2. osztályosok az Okosdoboz feladataival gyakorolták a szövegértést, helyesírást, tesztelték a tudásukat az északok, tavaszi ünnepek, kerti munkák témakörben., szavakat alkottak betűkből. A mai gyerekek szeretik az azonnali visszajelzést, ezért is tetszett nagyon ez az alkalmazás. Sokan boldogan újságolták el nekünk az elért eredményeket. Több kisgyerek elmondta nekünk, hogy ő bizony otthon is fog ezekkel a játékokkal játszani. Voltak, akik még Paint-ben is készítettek rajzokat.
Az 5. osztályosok programozást gyakoroltak tableten a Programozás gyerekeknek, Coddy, valamint a Scratch Jr alkalmazásokkal. Ők eddig csak az ImagineLogo alkalmazással programoztak. Volt olyan tanuló, aki még hangot is csatolt a Scratch Jr-ban készült programjához.



A 8. osztályos tanulók megtanultak QR-kódokat készíteni. Olyan kódokat készítettek, amik alá tavaszhoz kapcsolódó találós kérdéseket rejtettek el megoldás nélkül. A kódoknak a következő napokon fontos szerepe lesz. Több tanuló ellenőrzésként ki is próbálta a leolvasást. Többen készítettek gondolattérképeket, valamint feladatokat a LearningApps-ben. Természetesen ezek is előkerültek a következő napokban.


Április 11-én a kiterjesztett valósághoz kapcsolódott a legtöbb program. Az előző napon készült QR-kódokat kinyomtattuk és kitettük az informatikateremben. A 2. és 3. osztályos tanulók a tabletek, okostelefonok segítségével leolvasták a találós kérdéseket, amiket le is írtak a füzetbe a megfejtéssel együtt.  A gyerekeknek a nehézséget az okozta, hogy elfelejtették, melyik kódot olvasták már le. A találós kérdések ellenőrzésekor kiderült az is, melyik tanulónak sikerült a legjobban, legügyesebben kódokat olvasni. A gyerekeknek nagyon tetszett ez a feladat.  Hitetlenkedve hallgatták, hogy néhány perc alatt akár ők is tudnának készíteni ilyen kódokat. Megígértük nekik, hogy a héten bebizonyítjuk, milyen egyszerű a kódkészítés.
Ezen a napon az alsósok megismerkedtek a Quiver 3D alkalmazással is. Kiszínezték a kinyomtatott képeket, majd megnézték, hogyan repkednek a színes pillangók, hogyan nézelődik a nyuszi, illetve hogyan gyűjti a zsiráf a tojásokat. Ez is nagyon tetszett a gyerekeknek. Aki letöltötte otthon ezt az alkalmazást, maga is próbálkozott a leolvasással. Többen mondták, hogy megmutatják majd a kistestvérüknek is.

A mai napon megismerkedtek a picik Beebot méhecskével is, ami szintén elnyerte tetszésüket.


Április 12-én került sor a hét egyik legizgalmasabb programjára: a gyerekek megismerkedtek a robotokkal. A fokozatoság elvét betartva először a legegyszerűbben programozható Beebot méhecskékkel dolgoztak a gyerekek. Jó volt látni, hogy még az elsősök is milyen jól együtt tudnak dolgozni: egymásnak adtak feladatokat a különböző pályákon. A 2. osztályosoknak megmutattuk a Lightbot alkalmazást is, amivel a kezdeti nehézségek ellenére jól haladtak a gyerekek. Az ügyesebbek egyedül is nagyon sok pályát megoldottak.
A méhecskét követte az mBotRanger bemutató, ahol megnéztük, miket tud a kisautó.  Ezután elérkezett a meglepetés, Edbot robot bemutatót tartott. Nagyokat nevettek a gyerekek, amikor meglátták pl. a fekvőtámaszokat. Már az elsősök közül is sokan készítettek okostelefonjaikkal videókat, fényképeket. 
A robotokat megnézték a felső tagozatosok is, akik szintén csodálkoztak a kis robot tudásán. A nagyok ezen a napon nemcsak a bemutatókat tekintették meg, hanem az előző napi alkotásokból e-book-ot készítettek a Canva alkalmazás segítségével. 

A témahét utolsó napján, április 13-án az 1. osztályosok a héten megismert tabletes „játékokkal” játszottak, Beebot méhecskét programoztak.

Ezen a napon kerültek elő a 8. osztályosok által kedden készített feladatok, amiket a 2., és 3. osztályosok oldottak meg. A feladatok között volt párosítás, Legyen Ön is milliomos! játék, akasztófa, valamint szókereső is természetesen mindegyik a tavasz témaköréhez kapcsolódott. A legnehezebb feladatnak a szókereső bizonyult, mivel a nagyok nagy betűrácsot állítottak be. A feladatok megoldásában a tanító nénik is segítettek a gyerekeknek.



A 2. osztályosok megtanultak szófelhőt és QR kódokat is készíteni. De ezt a 8. osztályosok tanították meg nekik, amire projektünk címe is utal. (Előttem az utódom)

Néhány alkotás a 2. osztályosoktól:



Mivel a gyerekek nagyon megkedvelték a robotokat, így ezen a napon is előkerültek a Beebot méhecskék, valamint Edbot is, aki megtornáztatta a gyerekeket. A tanulóknak utánozniuk kellett a kis robotot.
De voltak, akik a tableten programoztak.



A felső tagozatosok befejezték az előző nap elkezdett e-book-okat, amikből lapozható könyvet készítettünk.

Tavasz1
Tavasz2
Tavasz3

A projekt zárásaként a gyerekek kitöltöttek egy két kérdésből álló kérdőívet a Mentimeter segítségével.



Produktumok:
A témahét során a gyerekek nagyon sok produktumot hoztak létre. Minden felső tagozatos osztály külön Linoit felületen dolgozott, ahova minden munkájukat feltöltötték. Ez a felület mindenki számára elérhető volt, így tudtak a gyerekek e-book-ot készíteni a feltöltött alkotásokból.
A 8. osztályosok pedig ide töltötték fel LearningApps-ben készített feladataikat, amikből tankockamátrixot készítettünk az alsóbb évfolyamra járóknak. A feltöltött QR kódokat is innen tudtuk kinyomtatni.

Mivel a Digitális Témahéttel egybeesett a Költészet hete, így a gyerekek készítettek szófelhőket a kedvenc verseikből is, amikből kiállítást szerveztünk az iskola folyosóin.





Aki a legtöbb verset és szerzőt kitalálja a szófelhők alapján jutalomban részesül.

Összegezve elmondható, hogy a gyerekek nagyon sok olyan alkalmazást, applikációt ismertek meg, amelyek a tanulásban segítségükre lehetnek. Megmutattuk nekik, hogy ezek az okoseszközök nemcsak játékra használhatók, hanem segítőtársaink a tanulásban is.
Mindenki nagyon jól érezte magát, ahogyan a visszajelzésekből is kiderült.

A következő infografika megmutatja, mely alkalmazásokkal, applikációkkal dolgoztunk ezen  a héten:



A témahéthez kapcsolódik még egy program, lányok részt vehetnek robotszerelésen és kipróbáláson.