2020. március 26., csütörtök

Felmérés

Tisztelt Szülő!

Ahogy az Ön előtt is ismert, a koronavírus terjedése miatt a Kormány a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről döntött 1102/2020. (III.14.) sz. határozatában, melynek értelmében 2020. március 16-ától a tanulóknak tilos az iskola oktatási célú látogatása. A tantermen kívüli munkarend időtartama alatt a tanulók kerüljék a csoportos találkozásokat, programokat. Felügyeletüket a szülőknek, családoknak kell megszervezni, de egyáltalán nem javasolt, hogy idős korú rokon, nagyszülő vigyázzon a gyermekre.

2020. március 30 - április 9. közötti időszakra vonatkozóan a különösen indokolt esetekben munkanapokon ismételten megszervezzük a tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletét a szülők igényei alapján. Felhívom a szülők figyelmét arra, hogy kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mintha otthon lenne a gyermek, s ez a felügyelet nem jelenti iskolai foglalkozás megtartását. Indokolt eset lehet elsősorban például az, ha a szülő munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatok valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához. De elsődleges a gyermek otthoni felügyelete, hiszen tilos az iskolalátogatás! Felhívom figyelmét, hogy a gyermek ügyelet helyszínére történő eljutásáról a szülőnek kell gondoskodni.

Kérem, hogy válaszában 2020. március 27-én 11.30 óráig, a 2020. március 30-tól április 9-ig tartó időszak vonatkozásában jelezzen vissza rövid indokolás kíséretében, hogy mely napokon, milyen időtartamban igényli a felügyeletet. Abban az esetben, ha nem érkezik jelzés, azt oly módon értelmezzük alapesetként számon tartva, hogy a gyermek felügyelete a szülő által megoldott.

Kérem, hogy a felügyelet igénylésével csak rendkívüli és különösen indokolt esetben éljen a gyermekek és mindannyiunk biztonsága érdekében. A tanulmányok tantermen kívüli, digitális munkarendben történő ellátása továbbra is biztosított lesz az elkövetkezendő időszakban is. Felmerülő kérdés, probléma esetén keresse bizalommal gyermeke osztályfőnökét, ill. az intézmény vezetőségét. Az iskolaépületben munkanapokon kizárólag vezetői ügyeletet tartunk. Együttműködését köszönöm.”

Jelzését az  igazgato.iskola@rabapatona.hu  címre kérem.
Együttműködését ez úton is köszönöm.
Márkus Gusztáv
igazgató

2020. március 24., kedd

Tájékoztatás


Kedves Szülő!

Tájékoztatom, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Győri Tagintézménye digitális munkarendben jelenleg is működik.
Amennyiben szüksége van a kialakult járványügyi helyzet kapcsán pszichés támogatásra, tanácsadásra, úgy a 96/515-540 telefonszámon elérhetőek vagyunk naponta 7.30-15.30-ig vagy a titkar.szakszolg.gyor@gmail.com e-mail-en tud velünk kapcsolatba lépni.

Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat

Győri Tagintézménye

2020. március 19., csütörtök

Felhívás

 Tisztelt Szülő!

Ahogy az Ön előtt is ismert, a koronavírus terjedése miatt a Kormány a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről döntött 1102/2020. (III.14.) sz. határozatában, melynek értelmében 2020. március 16-ától a tanulóknak tilos az iskola oktatási célú látogatása. A tantermen kívüli munkarend időtartama alatt a tanulók kerüljék a csoportos találkozásokat, programokat. Felügyeletüket a szülőknek, családoknak kell megszervezni, de egyáltalán nem javasolt, hogy idős korú rokon, nagyszülő vigyázzon a gyermekre.

2020. március 23-27. közötti időszakra vonatkozóan a különösen indokolt esetekben munkanapokon ismételten megszervezzük a tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletét a szülők igényei alapján. Felhívom a szülők figyelmét arra, hogy kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mintha otthon lenne a gyermek, s ez a felügyelet nem jelenti iskolai foglalkozás megtartását. Indokolt eset lehet elsősorban például az, ha a szülő munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatok valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához. De elsődleges a gyermek otthoni felügyelete, hiszen tilos az iskolalátogatásFelhívom figyelmét, hogy a gyermek ügyelet helyszínére történő eljutásáról a szülőnek kell gondoskodni.

Kérem, hogy válaszában 2020. március 20-án 11:30 óráig, a 2020. március 23-27-ig tartó időszak vonatkozásában jelezzen vissza rövid indokolás kíséretében, hogy mely napokon, milyen időtartamban igényli a felügyeletet. Abban az esetben, ha nem érkezik jelzés, azt oly módon értelmezzük alapesetként számon tartva, hogy a gyermek felügyelete a szülő által megoldott.

Kérem, hogy a felügyelet igénylésével csak rendkívüli és különösen indokolt esetben éljen a gyermekek és mindannyiunk biztonsága érdekében. A tanulmányok tantermen kívüli, digitális munkarendben történő ellátása továbbra is biztosított lesz az elkövetkezendő időszakban is. Felmerülő kérdés, probléma esetén keresse bizalommal gyermeke osztályfőnökét, ill. az intézmény vezetőségét. Az iskolaépületben munkanapokon kizárólag vezetői ügyeletet tartunk. 

Jelzését az  igazgato.iskola@rabapatona.hu  címre kérem.
Együttműködését ez úton is köszönöm.
Márkus Gusztáv
igazgató

Tisztelt Szülők!

Arra kérnénk Önöket, hogy amennyiben az Edmodo felület használatával kapcsolatban bármilyen problémába ütköznek, illetve ha eszköz hiányában nem tudják ezt használni, jelezzék gyermekük osztályfőnökénél.


Tisztelettel:
Márkus Gusztáv
igazgató

Segítség a digitális osztályteremhez - 4. rész Mobilapplikáció használata

Beadandó elküldése


Tervező használata: beadandók követése egy helyen


Üzenetek, értesítések megtekintése



2020. március 15., vasárnap

Tájékoztatás


Tisztelt Szülők!

Felhívom figyelmüket, hogy hétfőtől nem tanítási szünet lesz, hanem tantermen kívüli digitális oktatás. A tanulás tehát továbbra is kötelesség ebben az időszakban is. Digitálisan történik a tananyag kijelölése, a tanulási folyamat ellenőrzése és támogatása folyamatos lesz. Ennek formájáról folyamatos tájékoztatást adunk. Kérem, folyamatosan kísérjék figyelemmel az iskolánk honlapján megjelenő tájékoztatásokat. Kérem segítsék, és támogassák gyermeküknek az új tanítási és tanulási módszerek alkalmazását.

Tisztelettel:
Márkus Gusztáv
igazgató

Tájékoztatás


Tisztelt Szülő!

A Kormány 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozatában foglaltak alapján, azaz a koronavírus miatt a köznevelési intézményekben új munkarend bevezetésére tekintettel, kifejezetten kérem, hogy gyermeke 2020. március 16-án, hétfőn már ne jelenjen meg a köznevelési intézményben. Az új munkarend értelmében a tanulóknak tilos az intézmény oktatási célú látogatása. A rendkívüli intézkedés végrehajtása érdekében kérem együttműködését a gyermek felügyeletének megszervezésében mindannyiunk, de elsősorban a ránk bízott tanulók biztonsága érdekében. A tantermen kívüli tanulással és további lényeges információkkal kapcsolatban a közeljövőben tájékoztatást nyújtok.

Tisztelettel:
Márkus Gusztáv
                     igazgató

Tisztelt Szülő!

Kérem, amennyiben nem tudja biztosítani gyermeke elhelyezését, és emiatt kéri ennek intézményi megszervezését, úgy ezt hétfőn (március 16.) 9 óráig részeremre jelezni szíveskedjen! Felhívom figyelmét arra, hogy kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mint ha otthon lenne a gyermek. Kizárólag rendkívül indokolt esetben van lehetőség az iskolai felügyeletre, ilyen elsősorban, ha a szülő munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatok, valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához.

Tisztelettel:
 Márkus Gusztáv
                      igazgató

2020. március 14., szombat

Tájékoztatás

Tisztelt Szülők!

 Az iskolában ebédelők a hétfői ebédet az óvodából vihetik el. A további napokra ha valaki kér, ő hétfő reggel 9-ig jelezze ott, ahol egyébként lemondaná. Ha kér, akkor a többi napon is az óvodába kell érte menni. Lemondani nem kell, az automatikus. 

Márkus Gusztáv
igazgató

Tájékoztatás

Tisztelt Szülők!

A kormány által elrendelt intézkedés szerint, március 16-tól iskolánk előre nem látható időpontig bezár. Tantermen kívüli digitális munkarend kerül bevezetésre, ami azt jelenti, hogy a tanulók nem mehetnek be az oktatási intézményekbe, nem mehetnek be az iskolába. A tervek szerint az oktatás digitális eszközökkel fog történni, melyről konkrétumot a Kréta rendszeren keresztül fogunk küldeni. Kérem figyeljék a szülői felületet, a továbbiakat itt tesszük közzé!


Tisztelettel:
Márkus Gusztáv
igazgató

2020. március 11., szerda

Tájékoztatás

Tisztelt Szülők!

Ezúton tájékoztatom a kialakult koronavírus  helyzettel összefüggő legfontosabb megelőző intézkedésekkel kapcsolatos feladatokról. Minden iskolai programot, ünnepséget, nyílt napot, lemondunk, a tanulók, a pedagógusok és családjaik biztonsága érdekében.
Lázár Ervin Program  keretében szervezett valamennyi esemény, és a Határtalanul program, határozatlan ideig felfüggesztésre kerül.
 Kérem, hogy az indokolatlan pánik elkerülése érdekében csak a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon (https://koronavirus.gov.hu)  szereplő információkat vegyék figyelembe. Azok, akik bármilyen módon kapcsolatba kerülhettek fertőzött személlyel itthon vagy külföldi tartózkodásuk során, ne menjenek be az iskolába, maradjanak otthon és haladéktalanul hívják fel telefonon a háziorvosukat, és kövessék az ő utasításait, ezen kívül más teendőjük nincsen.
Mindannyiunk elemi érdeke, hogy a fertőzést megelőzzük. Felhívom a figyelmét, hogy a megelőzésről és a helyes kézmosásról szóló videókat a https://koronavirus.gov.hu/megelozes linken érheti el. Segítő együttműködését megköszönve,
Márkus Gusztáv
intézményvezető