2020. április 2., csütörtök

Gondolatok az új forma bevezetéséről az eddigiek alapján

Tisztelt Szülő!

Először is ne engedje el a gyerek kezét, akkor sem, ha már „nagy”. Ne számítsanak arra, hogy az iskola megoldja a helyzetet – hiszen ez a dolga –, a gyerek pedig megtanul gyorsan alkalmazkodni, mert az meg az övé. Egyetlen új eszköz bevezetése, használata sem megy zökkenőmentesen.
Fontos a rendszer a gyerekek életében, és mivel hirtelen kihullott az iskola rendszerező szerepe, a szülőnek kell beosztani a napokat. Ráadásul mindezt folyamatosan, egymás sarkát taposva, a lakásból ki sem mozdulva kell tenni, ami nem kis kihívás, a napi rutin kialakításában
Ne hagyják, hogy csak sodródjanak a mindennapi feladatok között. Az iskolai órák kötöttségének megszűnése valóban kelthet egy "meghosszabbított tavaszi szünet" érzést, ami nem teljesen fedi a valós helyzetet. Igyekszünk, hogy ne legyen esetleges, hogy mikor, melyik tanár, milyen fórumon és milyen formában ad ki feladatot, így a rendszert remélem nem nehéz követni.
Bármi akadály esetén forduljanak bizalommal kollégáimhoz, vagy hozzám. Igyekszünk mindenre megoldást találni!
Köszönöm kitartó munkájukat. A továbbiakhoz erőt, egészséget kívánok!

Tisztelettel:
Márkus Gusztáv