Codeweek2022

 


Iskolánk ebben a tanévben is részt vett a Kódolás hetén, melyre október 8-23. között került sor. 



Az eseményt megelőzően megterveztük osztályonként a feladatokat, amelyek igazodtak a tanulók életkori sajátosságaihoz. A feladatok megoldásában az osztálytanítók és a felsős tanárok is sokat segítettek a tanulóknak.

Az 1-3. évfolyamon a tanulók unplugged, azaz számítógép nélküli játékos feladatok segítségével ismerkedtek a kódolással. Megoldottak színezős feladatokat, titkosírással írt közmondást, szólást fejtettek, ábrák helyét keresték a kódok alapján, mosolygós smiley-kat kerestek.



A gyerekek nagyon szerették a robotos játékot is, amikor az utasításokat kellett követniük. 

A nagy kedvenc a Beebot méhecske irányítása volt az interaktív táblánál. Nagyon jó volt látni és hallani a gyerekek örömét, amikor egy-egy feladatot sikeresen teljesítettek.


A 4. évfolyamos tanulók több kódolási, programozási feladatot oldottak meg saját okoseszközön, illetve asztali számítógépen. Nagyon ügyesen dolgoztak a gyerekek a Scratch Jr alkalmazásban, melyben egyszerűen készíthetők animációk.


Iskolánk tanulói nagyon szeretik a Minecraft-ot, ezért elhatároztuk, hogy ezt összekapcsoljuk a programozással is. A code.org oldalon található egy Minecraft játék, ahol  különböző nehézségű programozási feladatok közül válogathatunk. A legügyesebbek pedig még pályát is tervezhetnek. 



Az 5-7. évfolyamon megnéztük és ki is próbáltuk, hogyan kapcsolódik a sport, illetve a szabályok ismerete a programozáshoz. A code.org oldalon a különböző labdajátékok szabályait ismételtük át. A legutolsó feladatban pedig saját szabályt is alkothattak tanulóink.


A legkülönlegesebb eseményünk Metabothoz kapcsolódott, amikor mindenki a számítógépen programozott, majd a a kódsort tartalmazó QR-kódot beolvasva szinte azonnal előjött a virtuális robotunk. Ebben a legügyesebbek az 5. osztályosok voltak, akik nagyon ügyesen varázsoltak ezzel a kis robottal.



A legtöbb programozási feladatot 8. osztályos tanulóink kapták, akik készítettek játékot, animációt, programozták LEGO robott virtuálisan különböző pályákon, illetve varázsoltak Metabot-tal.



A Kódolás heti eseményeink összefoglalója itt látható:

Rábapatona , tervezte: Rita Tuboly


A sikeres programozási, kódolási feladatokért minden osztály és iskolánk is elismerő oklevelet kapott.