DTH2022

 

Iskolánk már 7. alkalommal vett részt a Digitális Témahéten, melyre április 4-9. között került sor. 


A projektet megelőzően kollégáimmal ötletbörzét tartottunk, mi lenne a megfelelő téma, amely minden évfolyam számára érdekes lehet, de mégis kapnak új információt tanulóink. Végül a víz témakör mellett döntöttünk, mivel ez a Fenntarthatósági Témahét témája is. 

Projektünk címe: Víz, víz, tiszta víz, avagy az életünk a tét

Megbeszéltük kollégáimmal, ki milyen témával, tananyaggal, ötlettel tud kapcsolódni a témahéthez. Elkészítettük a tantárgyak kapcsolódási hálóját is.


Ráhangolás:

Iskolánk minden tanulója részt vett a Pannon-Víz munkatársai által tartott interakítv előadáson. A gyerekek többek között megtudták, hogyan jut el a víz a házakig, mi a hidroglóbusz, hány víztorony látogatható. Az előadás végén játékkal ismételték át a hallottakat, látottakat. Érdekes volt látni a víztorony maketteket is. Megtudtuk, hogy a Pannon-Víz kabalafiguráját Csövinek hívják. 

Az előadást követően 2-2 évfolyam tanulói foglalkoztak azonos témákkal.

1 -2. évfolyam: Víz körforgása, takarékosság a vízzel

Ráhangolásként tanulóink szavakat gyűjtöttek a vízzel kapcsolatban, amiből a tanító néni rögtön el is készítette a szófelhőt. Öröm volt hallani, hogy többen az előadáson hallott szavakra is emlékeztek.

Mivel a tanulóknak ezen a két évfolyamon az új NAT keretében nincsen környezetismeret órája, ezért fontosnak tartottuk, hogy megismertessük a kicsiket is a víz körforgásával. Tanulóink egy oktatófilmet tekintettek meg a YouTube-on, majd a látottakat megbeszéltük. Beszélgettünk a víztakarékosság fontosságáról és módjáról is. Az ismeretek elmélyítését szolgálták az interaktív játékok a Wordwall alkalmazásban. Sok tanuló számára új ismeret volt, hogy a növényeket, virágokat nem délben öntözzük. 

Wordwall feladatok:

Víz körforgása

Mire használjuk a vizet?

Víztakarékosság




Alkotás:

A következő foglalkozáson tanulóink gyurmafigurákat készítettek az animációhoz. Fontos szempont volt, hogy az animáció a vízhez kapcsolódjon. Sokan elkészítették Csövit, a kabalafigurát, de készültek halacskák, kacsák is. Az animációkészítéshez meghívtuk a szülőket is, akik előzetesen letöltötték telefonjaikra a StopMotionStudio alkalmazást. Megbeszéltük, mi az animáció, hogyan kell elkészíteni, mire kell ügyelni. A legnehezebb a gyerekek számára a kicsi elmozdulás megvalósítása volt. A szülők a gyerekekkel közösen jobbnál jobb animációkat készítettek. 


A készítés folyamatáról további képek megtekinthetők itt.

Az elkészült munkákat összegyűjtöttük egy Padlet felületen. Szerettük volna, hogy minden szülő, nagyszülő, tanuló láthassa a munkákat, ezért az elkészült alkotásokra egy online mini-Oscar filmszemle keretében lehetett szavazni szívecskével, illetve hozzászólás írására is volt lehetőség. Természetesen senki nem távozott üres kézzel, hiszen tanulóink oklevelet kaptak a sikeres részvételért.



Visszajelzés:
Az 1-2. osztályosok egy-egy virágra kattintva jelezték, hogy érezték magukat a projekt során. A virágok minden kattintásra nőttek egy kicsit, mintha öntöznénk azokat.



3 - 4. évfolyam: Víz színei
A közös előadást követően tanulóink a menti.com oldalon beírták, mi jut eszükbe a víz szóról. A szófelhőben található szavakat megbeszéltük.



A tanulók több csoportban dolgozva kerestek meséket, mondókákat a vízzel kapcsolatban, amiket feltöltöttek az osztály Padlet felületére, így is gyakorolva a felület használatát. Fényképek, képzőművészeti alkotások alapján megnézték, milyen színű lehet a víz, illetve megkeresték a kék szín jelentését.

A kutatási feladatok után jött az alkotás időszaka:
- Paint 3D-ben vízzel kapcsolatos kép készítése
- mozaikkép/csempe  alkotása a víz színeinek felhasználásával
- szófelhő készítése a kék szín jelentéseivel 
- minden munka feltöltése a Padlet felületre



A feladat utasításainak segítségével a tanulók a Padlet felületen tudták követni, hogy munkájuk minden feltételnek megfelel-e. 
Az elkészült munkákra a tanulók napi szinten kaptak visszajelzést a Padlet felületen.

A robotika szakkörösök Scratch Jr-ban vízhez kapcsolódó animációkat készítettek, amihez hangot is felvettek.


Az animációkészítés folyamata, illetve további animációk itt tekinthetők meg.

Az utolsó foglalkozás alkalmával ötletelésre hívtuk a tanulóinkat a menti.com alkalmazás segítségével.
'Ha én lennék a polgármester, a Rábánál........'
Nagy örömünkre több csoport is említette a környezetvédelmet, a vízi élőlények védelmét is.



Visszajelzés:
A Padlet felület megosztásra került az osztályszülői csoportokban, ahol a szülők, tanulók jelezhették csillaggal a véleményüket. Tanulóink a menti.com oldalon mondhatták el a véleményüket, melyik alkalmazás tetszett nekik a legjobban.



5-6. évfolyam: Víz szerepe az életünkben

A közös előadást követően tanulóink a Quizizz-ben egy kvízt töltöttek ki, amelyben kiderült, mennyire figyeltek az elhangzott előadásra, illetve milyen tudással rendelkeznek még.

Figyeltünk a tanulók eltérő képességeire, így tanulóink választhattak a feladatok közül. (differenciálás):

1. Vízfogyasztás fontossága 
Az internetes keresést követően a Microsoft Publisher alkalmazásban plakát, szórólap készítése a          témában jogtiszta képek felhasználásával. (pixabay.com)


2. Vízfogyasztás fontossága
Az internetes keresést követően képregény készítése a Storyboardthat alkalmazásban.


A tanulók egy csoportja a természetjáró szakkör keretében megnézte a településen található természetes vizeket, amiről beszámoltak a többieknek is. Ők készíthettek gondolattérképet is a témában.




Egy másik csoport, a robotika szakkörösök Scratch-ben animációkat készítettek a víz témakörében.




Tanulóinktól a mentimeter.com oldalon oldalon ötleteket vártunk a Rába hasznosítására is.
Az eredmény itt olvasható.

A projekt végén a tanulók megismerkedtek a vízimalmok történetével, felépítésével hon-és népismeret órán. Az előadás során megtudták, hogyan hasznosították elődeink a vizet.



Értékelés:
A tanulók minden feladatot, segítő leírással a Padlet felületen találtak. Itt kapták meg napi szinten a munkáik értékelését is. 

A projekt végén tanulóink a mentimeter.com oldalon értékelték a projektet, illetve a saját munkájukat. Leginkább az animációkészítés és a képregénykészítés nyerte el a tanulók tetszését.
A társértékelés a Padlet felületen történt csillagokkal.


7. évfolyam: Víz megjelenése irodalmi alkotásokban; Vízhiány okozta betegségek
Tanulóink az előadást követően a Quizizz-ben töltöttek ki egy kvízt, amely az előadásban elhangzottak mellett a Föld vízkészletére is vonatkozott. 

Magyar irodalom órán a vízzel kapcsolatos irodalmi alkotásokban költői képeket, hasonlatokat, megszemélyesítéseket, metaforákat kerestek, amit gondolattérképen is megjelenítettek. Munkáikat az osztály Padlet felületére töltötték fel.


A vízhiány okozta betegségek megbeszélését követően tanulóink többféle feladat közül választhattak érdeklődésüknek, képességüknek megfelelően. (differenciálás)

1. Képregény vagy animáció készítése a víz szerepéről életünkben.


2. Bemutató, prezentáció készítése a vízhiány okozta betegségekről, illetve a megelőzésről jogtiszta képek felhasználásával.

3. Plakát, szórólap készítése a Publisher alkalmazással a témában.



Az osztály egyik tanulója játékot programozott Scratch-ben. A játékban a nagy hal megeszi a kis halat, de vigyáznia kell a hirtelen felbukkanó szemétre. A játék véget ér, ha halunk nagyobb hallal találkozik, illetve ha nekimegy egy szemétnek.



Értékelés:
A tanulók a feladatokat, a segítő leírásokat a programok használatához egy Padlet felületen kapták, ahova minden munkájukat feltöltötték. A munkák értékelése napi szinten történt.
A projekt végén tanulóink a mentimeter.com oldalon értékelték a projektet és a saját munkájukat is. Társaik alkotásait csillaggal értékelték a Padlet felületen. 


8. évfolyam: 

Víz megjelenése képzőművészeti akotásokban; Vízhiány okozta betegségek; Árvíz/Vízszennyezés

A tanulók ismereteinek felmérésére első feladatként egy Quizizz kvíz kitöltésére került sor.  

A további feladatokat az osztály Padlet felületén kapták, ahol az utasítások egyben ellenőrzőlisták is voltak, hiszen így a tanulók tudták követni, hogy munkáik megfelelnek-e a kiírtaknak.

Csoportokban kerestek a gyerekek olyan képzőművészeti alkotásokat, ahol megjelenik a víz. Megbeszéltük a különböző színek, kiemelten a kék szín jelentését, hatását is.
A csoportok kollázst készítettek a vizsgált képekből, fényképekből. Fontos szempont volt, hogy jogtiszta képeket használjanak. (pixabay.com)

Mivel a tanulók képességei eltérőek, ezért a tanulók választhattak a megadott feladatok közül. (differenciálás)

1. Szófelhő készítése  a kék szín jelentéséről, hatásáról. az értékelésnél fontos szempont volt, hogy az alakzat kapcsolódjon a víz témaköréhez.


2. Vízhez kapcsolódó szólások, közmondások gyűjteménye, amiből lapozható könyv, flipbook készült.


3. Infografika készítése a vízhiány okozta betegségekről.




Ezen az évfolyamon tanulóink podcastot is készítettek, amihez a saját eszközüket használták fel (BYOD) 

Választható témák:
1. Árvíz 
2. Vízszennyezés, vörösiszap

A podcast elkészítésében a szülők, nagyszülők, pedagógusok is a tanulók segítségére voltak, akik szívesen válaszoltak a feltett kérdésekre.

Az elkészült podcastok az osztály Padlet felületéről érhetők el.

A 7-8. évfolyamosok a projekt utolsó foglalkozásán előadást hallgattak a település folyóinak történetéről, az árvízvédelemről, a gátőr munkájáról, illetve arról, milyen tervek vannak a Rába hasznosítására. Nagy örömömre, ezek  a tervek nagyon hasonlóak ahhoz, amit az alsóbb évfolyamon tanuló gyerekek fogalmaztak meg az ötletelés során.

A tanulók minden munkát a Padlet felületre töltöttek fel, ahol a programok használatához segítséget, egyben ellenőrzőlistát is kaptak. Az értékelés napi szinten történt. A projekt végén a tanulók értékelték a projektet, a saját munkájukat, illetve társaik munkáját is.

Végül álljon itt egy összefoglaló videó a Digitális Témahétről: