2016. december 19., hétfő

Téli szünet, karácsonyi ünnepség

Tisztelt Szülők!

A karácsonyi ünnepség december 21-én, 11 órakor kezdődik, melyre szeretettel várjuk Önöket is. Gyermekeik az ünnepség után hazamehetnek. 

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. (szerda). 

A szünet utáni első tanítási nap január 3. (kedd).

Márkus Gusztáv
igazgató

2016. október 27., csütörtök

Fogadónap

Tisztelt Szülők!

Iskolánk 2016. november 14-én (hétfőn) 16.30-19.00 között fogadónapot tart. 

Minden kedves szülőt várunk!



Márkus Gusztáv
igazgató

2016. október 26., szerda

Kódolás Hete

Ebben a tanévben iskolánk is csatlakozott az EU Code Week progamsorozathoz, melyre októberben került sor.  A Kódolás Hetének fő célja, hogy egyre több tanuló ismerkedjen meg a programozással játékos feladatokon keresztül.
A programsorozatot megelőzően regisztráltuk az iskolánkban zajló eseményeket, Természetesen nemcsak ezen  a héten foglalkoztunk programozással, hanem már a megelőző hetekben is. pl. 4. osztályban már ekkor megismerkedtek a gyerekek az ImagineLogo programmal, amiben egyszerű alakzatokat készítettek. 
A Kódolás Hetén azonban megnéztük a Lightbot online alkalmazást, amiben egy kis robotot irányítottak a tanulók. Kezdetben kicsit szokatlan volt a gyerekeknek, hogy nem nekik kell beírni az utasításokat, hanem ki kell választani. A legtöbb gyereknek tetszett ez az alkalmazás.



5. osztályban több feladatot is végeztünk a programozással kapcsolatban. Az egyik feladathoz nem volt szükségünk számítógépre, hiszen egymást irányították a gyerekek. A "robot" csak az utasításnak megfelelően mozoghatott. A másik programozási feladatot számítógépen oldottuk meg.. A gyerekek által kedvelt Minecraft-hoz kapcsolódva kellett programozási feladatokat megoldani. A programozási feladatok itt találhatók.

6-8. osztályokban a Kodu alkalmazást használtuk. Fontos szempont volt, hogy legyen programozás a kialakított "világban". Néhány osztályban ez már ismerős alkalmazás volt, hiszen az elmúlt években már használtuk.
Ebben az évben volt, aki egy nevet írt ki, volt aki szlalompályát hozott létre.



Végül álljon itt egy kis összefoglaló:

Create your own slideshow - Powered by Smilebox




2016. szeptember 1., csütörtök

Év eleji szülői értekezletek

Kedves Szülők!

2016. szeptember 12-én, hétfőn 17 órakor közös szülői értekezletet tartunk a tornateremben. A közös szülői értekezlet után osztályonkénti szülői értekezleteket tartunk.

Az első osztályos szülői értekezlet szeptember 5-én 17 órakor lesz az osztályteremben.
Minden szülőt szeretettel várunk!

Márkus Gusztáv 
igazgató

2016. augusztus 23., kedd

Tanévnyitó

Tisztelt szülők, kedves gyerekek!

A tanévnyitó időpontja 2016. szeptember 1. 08:00


Az első napon a tanítás 12:00 óráig tart.

Márkus Gusztáv
igazgató

Tankönyvosztás

Tisztelt Szülők!

Értesítem Önöket, hogy a tankönyvosztás az alábbi időpontban lesz iskolánkban:

2016. augusztus 30. (kedd) 8:00-17:00.

Márkus Gusztáv
igazgató

2016. május 19., csütörtök

Tanévzáró és ballagás

Tisztelt Szülők!

A tanévzáró ünnepélyt és a 8. osztályos tanulók búcsúztatását 2016. június 18-án (szombaton) 10 órakor tartjuk.

A rendezvényre szeretettel várjuk a szülőket és hozzátartozókat!


Márkus Gusztáv
igazgató

2016. május 2., hétfő

Tavaszi szülői értekezlet

A szülői értekezletek időpontjai a következők:

1. osztály: május 9. 16.30-17.00

2. osztály: 
május 9. 17.00-17.30

3. a osztály: 
május 9. 17.30-18.00

3. b osztály: 
május 9. 17.30-18.00

4. osztály: 
május 9. 18.00-18.30

5. osztály: május 10. 16.30-17.00


6. osztály: 
május 10. 17.00-17.30

7. osztály: 
május 10. 17.30-18.00

8. osztály: 
május 10. 18.00-18.30

Szeretettel várunk minden kedves szülőt!

2016. április 27., szerda

A Digitális Témahét nyertesei - gratulálunk!

A Digitális Témahét keretében kiírt pályázatok nyertesei- Tuboly Rita és Nagy Edina tanítónők- 2016. április 26-án, ünnepélyes keretek között, a Budapest VII. kerületi Baross Gábor Általános Iskolában vehették át a díjakat .A projektet megvalósító iskolák díjai a zsűri döntése alapján:
·         Különdíjak: Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola (projekt címe: Rumini a digitális világban), nyereményük egy érintőképernyő (VIVIDtouch VTE-3200 interaktív érintőképernyő + VIVIDtouch hordtáska) a Steljes Evropa jóvoltából

2016. április 10., vasárnap

Digitális Témahét iskolánkban

Első ízben került megrendezésre a Digitális Témahét, amelyen iskolánk is részt vett egy projekttel és több programmal. A felsős tanulókkal informatika órákon foglalkoztunk az internetbiztonsággal, készítettünk plakátokat, bemutatókat PowerPoint-ban, a kisebbek pedig játék segítségével ismerkedtek meg az internet veszélyeivel.

A 3. osztályos tanulókkal éppen Berg Judit: Rumini című meseregényét dolgoztuk fel magyar nyelv és irodalom órákon, így elhatároztuk, ezzel a témával foglalkozunk interaktívan ezen a héten.

Projektünk címe: Rumini a digitális világban

Első lépésként a tervezésre került sor. A kolléganővel összegyűjtöttük az ötleteket, majd elkészítettük a projekthálót, ami ide kattintva láthtó.

Április 4-én elkezdtük projektünk megvalósítását olvasásórán. Először összegyűjtöttük a kedvenc szereplőket, természetesen indoklással. A Popplet alkalmazással közösen készítettünk egy gondolattérképet, ami itt látható.




Április 5-én, rajzórán a gyerekek elkészítették rajzaikat a meseregény kedvenc részéről, amikből az Autocollage segítségével kollázst készítettünk, ami az összefoglaló videóban is látható.

Április 6-án fogalmazásórán használtuk csoportmunkában a Tagul programmal készült szófelhőket, amikről ki kellett választani a képhez kapcsolódó szavakat. (ezek szintén láthatók az összefoglaló videóban.
Ezt követően a csoportok egy-egy szereplő nevében hirdetést adtak fel, amiról hangelvétel is készült.



Április 7-én több tanórán az informatika teremben tevékenykedtünk. Mindenki külön számítógépnél dolgozott a saját ütemében. Az előre elkészített feladatokat a LearningApps tankocka mátrixában találták meg a gyerekek. A feladatok között szerepelt Legyen Ön is milliomos! játék, akasztófa, sorba rendezés, párosítás, keresztrejtvény, mind-mind a kötelező olvasmányunkhoz kapcsolódott.
Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox


A játék után következett az alkotás. A gyerekek írókká, rajzolókká váltak és képregényeket készítettek a Bitstrips, az Arthur, illetve a Stripgenerator programok segítségével. Mindenki maga választotta ki a neki tetsző alkalmazást, ahol nemcsak képregényt, hanem karaktereket, avatarokat is készíthettek.



A projekt utolsó napján került sor a Rumini-vetélkedőre. A csoportok először Plickers kártyák segítségével szavaztak, ami nagy tetszést aratott. A  villámkérdések után több feladatot oldottak meg a gyerekek egymással együttműködve: anagrammát, meghatározások alapján varázseszközöket találtak ki, keresztrejtvényt fejtettek. A verseny után senki nem távozott üres kézzel. Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a héten.

A hét lezárásaként értékeltük a gyerekek teljesítményét. De mi is kíváncsiak voltunk, mi tetszett a gyerekeknek a legjobban egész héten, illetve a versenyen.

Szinte mindenkinek a legkedvesebbek azok a feladatok voltak, amiket a számítógépnél oldottak meg. A nagy kedvenc a képregénykészítés volt. A versenyen a legnagyobb sikert a keresztrejtvény, illetve a Plickers kártyák aratták.

A gyerekek egész heti munkáját a szülői zárt csoportokban osztottuk meg.
Örülünk, hogy részt vehettünk ezen az eseményen. Sokat tanultunk mi is, nemcsak a gyerekek.

Végül álljon itt egy összefoglaló videó a héten történtekről:




2016. március 31., csütörtök

Fogadónap

Tisztelt Szülők!

Iskolánk 2016. április 12-én 16.30-18.30 között fogadónapot tart. Minden kedves szülőt várunk!

2016. március 16., szerda

Első osztályosok beíratása

Az idei tanévben az első osztályosok beíratása


- 2016. április 14-én 8.00 és 19.00 között és

- 2016. április 15-én 8.00 és 19.00 óra között lesz.



Márkus Gusztáv
igazgató

2016. március 7., hétfő

Tájékoztató

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy az alábbi egyházak jelezték, hogy vállalják iskolánkban a hitoktatást a 2016/2017-es tanévben:

  • Magyar Katolikus Egyház
  • Hit Gyülekezete
  • MAZSIHISZ


Márkus Gusztáv
      igazgató

2016. február 29., hétfő

Félévi eredmények

Félévi eredmények

Iskolánk 2015/2016. tanévének első félévi eredményei a következőképpen alakultak:

Tantárgyi átlagok
2015/2016. tanév
I. félév

Tantárgyak

3. a
3. b
4.
5.
6.
7.
8.
Iskola
2015/2016.

Iskola
2014/2015.

Magyar irodalom
4,73
4,88
4,48
4,5
4,2
3,38
4,56
4,39
4,30
Magyar nyelvtan
4,42
4,71
4,44
4,18
4,1
3,61
4,39
4,26
4,07
Történelem
-
-
-
4,18
3,53
3,92
4,39
4
3,95
Idegen nyelv: angol
4,26
4,58
3,88
3,56
3,33
3,23
4,21
3,86
4,00
Idegen nyelv: német
-
-
-
-
-
-
4,95
4,95
4,66
Matematika
4,15
4,65
4,24
3,81
3,03
2,92
3,65
3,78
3,81
Informatika
-
-
4,64
4,81
4,2
4,23
4,95
4,56
4,58
Környezetismeret
4,57
4,59
4,32
-
-
-
-
4,49
4,53
Etika
-
-
-
-
-
-
-
-
4,95
Természetismeret
-
-
-
4,25
3,83
-
-
4,04
3,89
Fizika
-
-
-
-
-
3,38
4,08
3,73
4,12
Biológia
-
-
-
-
-
3,61
4,26
3,93
4,21
Kémia
-
-
-
-
-
3,53
3,91
3,72
4,04
Földrajz
-
-
-
-
-
3,61
4,47
4,04
4,35
Ének-zene
4,84
5
5
4,68
4,3
4,23
4,82
4,69
4,65
Vizuális kultúra
4,84
4,94
-
4,93
4,3
4,23
4,82
4,68
4,53
Rajz
-
-
5
-
-
-
-
5
4,66
Technika, életvitel és gyakorlat
5

5
5
4,875
4,4
4,23
4,69
4,74
4,5
Technika
-
-
-
-
-
-
-
-
4,59
Testnevelés
4,73
5
5
4,875
4,6
4,69
4,95
4,83
4,91
Hon- és népismeret
-
-
-
4,56
-
-
-
4,56
4,58
Erkölcstan / Hit- és erkölcstan
4,84

5
-
4,93
4,9
4,76
-
4,89
4,91
Osztály átlag
4,64

4,84
4,6
4,47
4,06
3,36
4,43
4,34

Tavalyi átlag

4,75
4,69
4,31
4,06
4,48

4,40

1. osztály:         kiválóan megfelelt:                                           16 fő        
                          jól teljesített:                                                       8 fő
                          megfelelően teljesített:                                       2 fő

2. osztály:         kiválóan megfelelt:                                             6 fő
                          jól teljesített:                                                       6 fő
                          megfelelően teljesített:                                       6 fő



Kitűnők
2015/2016. tanév
I. félév

Osztály
Név
1.
16 fő
Csepi Lara, Györe Hunor, Káposzta Máté, Kertai Lívia, Király Ábel Noé, Kövecses Dóra, Liszy Janka, Nagy Jázmin, Nagy Karolina, Németh Regina, Papp Bence, Pekó Dorina, Szalai Máté, Szokolics Léna, Tsenikidis Nikolaos, Zaicsits Balázs
2.
6 fő
Bári Linda, Burján Zsóka, Dezső Csanád, Hujber Maja, Kása Csanád István, Kertai Klaudia
3. a
5 fő
Jenei Kinga, Jenei Virág, Kövecses Levente, Lengyel Rebeka, Nagy Boglárka
3. b
      8 fő
Barta Bence, Csák Evelin, Enzsöl Blanka Rozina, Györe Sára, Kiss Áron, Molnár Marcell, Németh Éva, Szokolics Szonja
4.
5 fő
Bári Nóra, Káposzta Márk, Rácz Zoltán Ákos, Roncz Olivér, Takács Bence Dávid
5.
2 fő
Molnár Ottó, Tóth Domonkos Gáspár
6.
2 fő
Németh Vivien, Rácz Petra Vivien
7.
-

8.
2 fő
Borbély Bálint, Stoller Ambrus
Összesen
      46 fő       24,6%
2014/2015.
      36 fő       19,0%


                                                                                                          Márkus Gusztáv

                                                                                                                 igazgató